Kapcsolat klinika...

...Ahogy sétálgatok a városban, vagy épp ügyes-bajos dolgaimat intézem, rohanó embereket látok, akik egyik célállomásból a másikba rohannak...buszról leszállnak, aztán fel a másikra...mindeközben legtöbbször maguk elé bámulnak, véletlenül se mosolyognának...Még a külvilágot is elzárják két füldugasszal, nehogy valamit is észleljenek abból, ami körülöttük folyik...

Szóval, kapcsolatok...
Nehéz dió. Legalábbis úgy vélem a legtöbb embernek az. Az tény viszont, hogy tagadhatatlanul szükségünk van rájuk. Így vagy úgy, amikor vége a rohanásnak, jó lenne, ha valaki ott lenne, hogy meghallgasson, hogy támogasson...vagy, csak legyen ott, hogy ne érezzük magunkat olyan egyedül. Isten is látta, az embernek nem jó egyedül...akkor meg miért zárkózunk el a kapcsolatoktól. Valamitől félünk? ...Talán önmagunktól, hogy mások bele látnak abba, hogy kik is vagyunk valójában? Vagy éppen úgy gondoljuk van elég bajunk, minek még a másét is a nyakunkba venni...Hát igen, sokat nem követel egy kapcsolat, de amit megkövetel, az nagyon fontos. Talán három szó: őszinteség, irgalmasság, odafigyelés...de még sorolhatnám. Nem könnyű kezdeményezni sem, de ahhoz is elég sok önzetlenség, tiszta szeretet kell, hogy ami megvan azt becsüljük és tartsuk fenn...

Nem vagyok kapcsolat szakértő. Nem tanultam pszichológiát...Azt sem mondanám, hogy minden egyes kapcsolatom teljesen rendben van és nincs rajta mit változtatni.Nem akarok kioktatni semmit.Épp ellenkezőleg, kapcsolatokat építek...és ez a bejegyzés nekem is épp olyan "feddés", tanulság, amit szeretnék az életemben én magam is alkalmazni...

A pénteki leánykörön kölcsön kaptam egy könyvet, melynek címe "Kapcsolat klinikák". Nem vagyok az a könyvmoly típus, inkább a gyakorlatias dolgokat szeretem, kerek-perec mit kell csinálni, és megcsinálom...de, ezt a könyvet 2 bő délután sikerült kiolvasnom, és úgy vélem tanulságomra.
Szeretném elmondani nektek mi az, amit úgy gondolom másnak is hasznos tudni, és nem utolsó sorban építeni szeretnék. Ez a blog, egy nagy építkezés...és főleg fal lebontás, részemről...

Nehéz megnyílni...-lehetséges, hogy ez a fő oka annak, hogy annyian kapcsolatok nélkül, vagy épp azokban szenvednek/szenvedek. De miért? Vagy azért, mert nem vagyunk tisztában önmagunkkal sem, vagy túl bizalmatlanok vagyunk, nem a megfelelő személlyel van kapcsolatunk? Nem csoda, a világ azt tanítja, ne bízz meg senkiben. Légy a saját magad Ura, érd el, amit akarsz, annak az árán is, ha ehhez máson keresztül kell gázolni...Hát hol élünk mi?!

Hogyan kezdjem...-"miért pont én? Jöjjön oda ő, ha akar valamit...én egy lépést sem teszek!" Megalázkodni, kezdeményezni, érdeklődni. Bizony ezek nélkül nem nagyon megy. És főleg, hogy ezt csak akkor tedd, ha valóban érdekel az, akihez épp oda mész. Önös érdekből, hátsó szándékkal, csak azért, hogy valaki a rászorultságodat hallgassa, ne tedd!...Legyenek tiszta őszinte barátságaid! Törődj a körülötted élőkkel, ...és akkor te is ugyan ezt kapod. :)
Tanuld meg, tanuljuk meg meghallgatni egymást, nem csak elhallgatni, s a következő percben, már azt sem tudod, hogy mit mondott, miközben ő lehet, hogy teljesen megnyílik neked. Ez tiszteletlenség, érzéketlenség! És én is hányszor rajta kapom magam azon, hogy teljesen máshol jár az eszem, miközben "beszélgetek", és csak bólogatok, helyeslek, de semmi komolyabb visszajelzés...Vajon én örülnék neki, ha ilyen "ál" barátnak mesélném el, hogy épp mi van bennem...? Hát, bizonyára nem.

Hogyan tartsam fenn, hogyan építsem a kapcsolataimat...
- ehhez mindenképp ráfordításra van szükség, és teljes odaadásra...ha kell éjszaka felkelni, ha a barátod hív, mert te vagy az egyetlen, akivel meg akar osztani valamit...azért ez megtiszteltetés, nem? :) Idő...-a másik dolog, amiből nekünk is olyan kevés van...Igyekezzünk arra, hogy minőségi időt töltsünk egymással...nem csak elhülyülünk egy estét, aztán kész...két hétig letudtuk egymást...Beszélgetés...-sok beszélgetés, ...vagy aki nem szeret sokat, az legalább tartalmasat :)

Úgy kell ez nekünk, mint egy falat kenyér...csak nem vesszük észre, hogy olyan keveset teszünk egymásért. Ne legyünk önzőek. Főleg Istennel ne! És ez most hihetetlenül nagy feddés nekem...Ne sajnáljuk azt az időt, amit Istenre szánunk! Ez minden kapcsolatunk fontos alappillére.Hogyan állunk Istennel? Ő legyen ott mikor nekem szükségem van rá, hisz neki ez a dolga. De én? Én ott vagyok-e reggelenként, hogy beszélgessek vele, hogy erőt kérjek, hogy dicsérjem...Neki is szüksége van arra, hogy mi ott legyünk. Hogy mi is akarjuk a vele való kapcsolatot.

Ha hagyjuk, hogy Ő vezessen, akkor nem lesznek üres kapcsolataink, akkor meg fogjuk látni az embereket, akik alig várják, hogy megszólítsuk őket, hogy valaki törődjön velük...És ugyan úgy, Isten olyan csodálatos módon küldi hozzánk a barátokat, hogy az elképesztő...:) Én tanúja vagyok ennek. Soha nem volt ennyi barátom...igaz barátom. És őket mind ajándékba kaptam. Vigyázni akarok rájuk. Isten küldte őket, amikor egyedül nekivágtam egy nagy útnak...!

Uram, add kérlek, hogy törődő, odaadó, irgalmas, meghallgató, kedves barát legyek, aki nem azért jópofizik, hogy ne maradjon egyedül, hanem akit tényleg érdekel, hogy mi van a másikban, a másik emberrel...Szeretnék ilyen mély és őszinte kapcsolatokat még Uram, hogy bemutassalak Téged nekik, és ők Téged nekem! Ámen!