Valóság VS. Hiábavalóság

Legutóbb múlt év novemberében jelentkeztem. Eddigi megnyilvánulásaim azt igazolták, hogy mindig is korán érő voltam, mégis majdnem egy éve őrlődöm, hanyagolom az írást. Pedig hányszor nekiültem, hogy most újra írok. De akkor mintha minden jó gondolatot elfelejtettem volna. Tudjátok, senkit nem szeretnék untatni, ezért jól meg akartam fontolni, mikor kezdem el újra. Mindig kell valami nagyszabású, életet megváltoztató, szívet összetörő nagy megfordulás, újra elindulás. Megtörtént. Duzzogó gyerek. Ez volt a tékozló fiú testvére. Otthon volt, látszólag a helyén. Apja közelében, és munkában. Nem ment el a háztól, hogy kiélje magát, de belül tombolt, sok minden nem tetszett neki, mégis egy állapotban maradt. Ez a fiú azt hitte magáról, hogy ő jó, mindenért megszolgált, amit atyjától kapott, s amint irigység támadt a szívében a testvére haza találása és az apja hazaváró szeretetének találkozásakor azonnal kérdőre vonta atyját. . Keresztyén családban felnőtt, gyülekezetbe járó fiatalok, hányan duzzogunk otthon az atya mellet? Te és én hányszor vontuk már kérdőre Istent? Amikor azt hittük, most mindent megtettünk, szolgálunk, gyülekezetbe járunk, ima csoportot vezetünk, dicsőítésben részt veszünk, segítünk, akinek tudunk. Vajon nem várjuk-e szívünk mélyén azokat az áldásokat mindezért cserébe, amelyek tulajdonképpen a vágyaink beteljesülésében testesülnek meg? Mi van, ha úgy járunk, mint a tékozló fiú bátyja? Nem azt kapjuk, amire várunk, amit úgy érzünk, hogy megérdemelnénk. Kegyesség látszata. Ha tudod mit jelent ez, kérlek állj le vele! Sehova nem vezet sehová, önmagadat csapod be vele. Végül is kinek akarsz te megfelelni? Lehet kényelmes otthon ülni, és szereted az atyai ház melegét, de akkor viselkedj fiú-gyermek módra. Ha nem tudod mit jelent a "kegyesség látszata", csak arra kérlek soha ne hagyd, hogy olyan kép és életforma legyen jellemző rád és az életedre, aki nem te vagy, amit mások akarnak, hogy mutass, vagy cselekedj, vagy amit csak azért tennél, mert családi szokás/hagyomány, életvitel, elvárt magatartás, vallás/ baptizmus, vagy mert pusztán csak jólesik. "Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; vajha hideg volnál, vagy hév. Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból." (Jel 3, 15). Isten undorodik a képmutatástól. Ismerned kell, a saját Atyád/Apád! Ha szerencsés vagy még ismered, vagy együtt is élsz a szüleiddel. Tudod mivel okozol nekik örömet, vagy épp fájdalmat. Kérlek, ne bántsd Őt többet! Melyik a jobb gyermek? Aki elmegy, mert menekül a szüleitől, de visszatér, mert ráébred, hogy hiányzik neki, vagy az, aki otthon van, de mindenki háta mögött éli az ő kis duzzogó életét, és nem értékeli igazán az apja szeretetét. Egyezzünk meg abban, hogy egyik sem az igazi. Egyedül az apa az, akinek a szeretete mindkét gyerek irányában ugyanaz. Egyik mindennap élvezheti a jót, amit kap, a másiknak a megfordulása idején van inkább szüksége arra, hogy érezze az apa jóságát. De az apa mindkettő számára ugyan úgy elérhető. Értékeljük azt a jót, amit az Atyai házban élvezhetünk. Legyünk bármelyik kategóriában, az Atya jósága ugyanaz. Itt egyedül csak mi duzzogunk vagy úgy, hogy mi megyünk ki a világba, vagy a világot hozzuk "haza", talán egészen be az atyai házba. Az ember mindig mozgásban van. Istenhez viszonyítva vagy közeledik, vagy épp távolodik, de álló vizek is lehetünk. Ha nem vagy elég éhes, és szomjas az Isten igéjére, az imaéleted romokban, vagy talán már nincs is, akkor te igenis távolodsz Istentől. Lehet nem léptél ki az ajtón kívülre, de lélekben már rég ott vagy. Néha jól lakunk mással, talán meg is csömörlünk. De amint rendbe jön a "gyomrunk" ugyanazzal a szeméttel pakoljuk tele, ami egyszer már megrontotta. Nehezen tanuljuk meg, mi a jó nekünk. Hadd beszéljek kicsit magamról, a saját helyzetemről... Mindaz, amit fent megírtam, az az üzenet, ami egyenesen nekem szegeződött, belém hasított ezen a hétvégén, a nagyváradi országos konferencián. Titokban a szívemben úgy szerettem volna, ha valami ezen a hétvégén rólam szól, nekem szól. Tudom, önzőnek hangozhat, de most nem akartam mindig másra hárítani az üzenet meghallásának felelősségét, én akartam kapni. És íme, itt a tékozló fiú testvérének duzzogó magatartása, a távolodás, és az, hogy a hullámvölgyes hívő élet egy menekülő életforma, méghozzá azoké, akik azt hitték, hogy egyszer évekkel ezelőtt megismerték Istent, de közben a Pokolt ismerték meg, és tudták oda nem akarnak kerülni. Nem akarom kétségbe vonni, hogy 1999-ben, 9 évesen Isten engem először megszólított, majd 13 évesen bátorságot és hitet adott ahhoz, hogy megtegyem azt a felelősségteljes döntést, hogy bekeresztelkedem. Azt sem vonom kétségbe, hogy neki volt hatalma általam tenni dolgokat, hogy használta az életemet, hogy a célja megvalósuljon. Gyermekkoromban azt imádkoztam: "Uram, te tudod, hogy én a Mennyországba akarok jutni, kérlek, segíts, hogy így legyen!", de nem voltam tisztába azzal, amit ezért meg kell tennem. Talán most sem vagyok. Ma délután beszélgettem egy idősebb testvérrel, és azokról az időkről beszélt nekem, amit ő már nem, de én és az ő gyermekei/unokái, vagy épp az enyémek is megélhetnek. Ezen a hétvégén, ahogy a városban sétáltunk,ugyan ezzel kapcsolatban, azaz a világ végéről hallottam beszélni néhány embert. Azt hiszik, vége lesz és de jó lesz. Nem lesz többé munka, vagy gürizés a mindennapiért, vagy épp csalódás, bukás. Végül is ez egy nagy megkönnyebbülés lesz. Hát nem lesz az. Én és te, hogyan készülünk fel ezekre az időkre? Ami nem mellesleg, szemmel láthatóan egyre közeledik. Ha azt mondják, hogy tagadd meg Istent, és élsz, akkor megtagadod/megtagadom? El fog jönni ez az idő is. A valódi hitpróba ideje. Úgy hogy egyszer s mindenkorra, meg kell értenem nekem is, és remélem ti is megértitek, hogy vége kell legyen az otthon duzzogásnak! A csendes hívő életnek. Meg ne csaljon a Sátán azzal, hogy látszat hívő életet élünk, vagy épp annyira lázadunk, hogy olyan messze kerülünk tőle, ahonnan már nincs is vissza út. Az utóbbi 3 évben folyamatosan olyan emberekkel találkozom, és lakom együtt, akik előtt a hívő életem vizsgázik, nap mint nap. Nem egyszerű. Ez az a terep, amire egy élet sem elég felkészülni. A sekély hit, nem igazi hit- pedig hányszor van úgy, hogy csak körül írom a dolgokat, nehogy elmeneküljön valaki, ha rögtön rázúdítom magamat, a hitemet, Istent. De rájöttem, és míg élek mindig tanulok, hogy az óvatoskodásnak a hívő életben nincs helye. Vagy kinyitom a szám, és úgy élem az életem, amint mondom, vagy néma leszek, és vasárnapi hitem lesz, ami nekem csak egy kellemes hétvégi program lesz, de sajnos akkor az imaház padjából egyenesen a pokolba megyek. Kemény szavak. El se hiszem, hogy egyúttal ezzel magam felett mondom ki az ítéletet. Van egy mondás, miszerint „Lakva ismerszik meg az ember”, nos, ha ez így van, én összeköltöznék Istennel, hogy megismerjem őt még jobban, még így közel 10 évnyi együtt járás után is. Csak annyit mondhatok, hogy eddig nagyon tetszik nekem, azt hiszem nincs is nála hűségesebb, őszintébb, vagy szeretőbb. Kacsingattam más felé is, de a szívem csak Hozzá húz. Olyan elragadó.Mindig felvidít, és azt mondja, ha baj van :"Nyugi! Én itt vagyok!" Ő az erősebb, és felnézek rá, tisztelem Őt. Ha elfelejtek beszélgetni Vele, lassan kezdem elfelejteni, hogy milyen is a hangja, pedig ő mindig olyan szelíden szól. Hiányzik. Tudom, hogy ez az "Igen" örökre szólt. :)

Félszívű, megosztott szívű követő....

Nagyon rég, azaz majdnem két hónapja nem blogoltam. Nem tudtam írni semmit...Nem ment...Voltál már úgy, hogy nem tudtad megfogalmazni azt, hogy tulajdonképpen mi is zajlik benned? De még kimondani is nehéz volt...vagy elmondani Istennek...Számomra ez elég lélekmegterhelő volt...Ha valamit magamban tartok, de nem merem, nem tudom kimondani, az lassan salakot ver a szívben, és csak keményíti...bezárja a szám, majd elnémítja a lelkem.

Nah nem akarok többé ilyen lenni...

Ez a bejegyzés, nemcsak nektek szól most, hanem Istennek is...Ő tudja, mi van a szívben, mi van a gondolatokban, de azt várja, hogy mondjam el, öntsem ki neki a szívem teljesen...ne legyen megosztott.

Mostanság azt történt velem, hogy úgy éreztem, nem érzem teljesen Isten jelenlétét. Keresem Őt, de nem "megfogható" a lelkemnek. És ez azért volt, mert a szívem megosztott...Keres(t)em is,meg nem is...fájt a szívem nagyon, és bántott is! Istennel nagyon jó volt a kapcsolatom, mióta Debrecenbe költöztem. Egyre inkább megerősített, közelebb vitt Hozzá az a helyzet, az az állapot, amiben ő annyira megmutatta, hogy milyen gondoskodó Jó Atya!
Ide hozott, barátokat adott, mindig betöltötte a szükségeimet, közösséget otthonná formált, nehézségeket adott, de csodálatosan ki is hozott belőlük...érzésekből, érzelmekből rázott fel, és elém hozta a valóságot...megmutatta, hogy a halál árnyékának völgye, nem biztos, hogy olyan távoli, vagy legalábbis az érzés, a halálfélelem érzése ...Nélküle szörnyű, vele viszont eltűnik a félelem, ha hajlandó vagyok nem a test múlandóságára, hanem a lélek örökkévalóságára gondolni...

Általában úgy szoktam kezdeni a reggeleimet, hogy elolvasom a Mai Igét és a Napi reményt is, de a csendesség átalakult azzá, hogy csak gondolatok formájában, énekekben fogalmazódott meg, de nem imában ...vagyis, nem szavakban kifejezett imában...Eleinte nem is volt ezzel gond, úgy jól esett a lelkemnek, de aztán vágytam arra, hogy többet olvassam a Bibliát, és imádkozzam hangosan, és nem tudtam úgy...olyan nehezemre esett..

A lelkem mélyén tudtam az okát, vagyis, hogy én vagyok az OKA ennek a szakadéknak, amit hagytam elmélyülni, távolabbivá tenni Istent magamtól...a félszívem, a megosztott szív.
Nehéz kimondani, hogy az én szívem is lehet megosztott, de be kell vallanom, hogy az...és úgy szeretnék múlt időben beszélni.

Fiatalként, azt gondolják sokan rólunk, rólam, hogy nem sok gondom lehet az életben. Lehet, hogy ez még több lesz idővel, de az túlzás, hogy gondtalan fiatal éveimet élem. Kicsit rám is nehezedtek ezek a gondok. Elég kilátástalan a helyzet, ha emberileg nézem. Tanulni kell, viszont a munkahely nem biztosított. Egyedül vagyok, távol az otthontól, szülőktől függök, így egy-egy dologban meg is van kötve a kezem, és érzelmileg is sajnos sokat csalódtam, ami zárkózottá, önbizalom hiányossá, gátlásossá tett...testileg is sokat érzem magam kimerültnek, gyengének...Elég lehangoló. Így is éreztem magam, lehangoltan, bár igyekeztem ezt jól leplezni. Ez az a válság, vagy krízis helyzet, amibe biztosan sokan bele estek már, amikor semmi sem megy úgy, ahogy kéne, és ebben az a legszörnyűbb, hogy Isten távolinak tűnt, a halál gondolata viszont nagyon sokat járt a fejemben...vagyis az, hogy ha meghalok, és ilyen állapotban talál Isten, akkor mindaz, amit adott, vagy adhatott volna, vagy célhoz érhetett volna általam az hiábavaló lett volna, és szomorú, hogy én elszúrtam...Ezek a gondolatok talán azért is jártak sokat a fejemben, mert mostanság nagyon sok fiatal halállal szembesültem a környezetemben, és nem tudtam megemészteni. Sokkal inkább megtapasztaltam, hogy mennyire nem én döntöm el, hogy meddig élek, és mikor hagyom abba, de az hogy HOGYAN, az nagyon is rajtam áll. A megfelelési vágy meg mindig is bennem volt, van, ritkán érem be kevesebbel, és akkor is csalódott vagyok, ha megalkuszom. Ez viszont nagyon nagy teher azok számára, akik komolyan is veszik, hogy minden útjukban tökéletesen járjanak. A tudat, hogy nem lehetek tökéletes, hogy NEM VAGYOK TÖKÉLETES , nagyon nem...nagyon rosszul esik. Ettől még lehet rá törekedni, mert az csak jobbá tehet, és el kell felejtenem azt, hogy vesztes vagyok. Pedig nagyon sok helyzetben érzem, hogy alulmaradtam.

Rájöttem arra, hogy sokszor kergetek álmokat, reménykedem hiába, maradok "fél" , és csalódott, mert nem kérem Istentől, vagy ha kérem is, nem jól kérem, csak hogy a saját vágyaim kielégítésére legyenek...Olyan gyáva vagyok kérni! És ahelyett, hogy szánom magam, egy lépéssel már járhatnék előrébb...Meg kell értenem, hogy nem mindent kaphatok meg, de vannak "áldások", amiktől én fosztom meg magam...
Sokszor kérem Istent, hogy vezessen, vagy gondolok arra, hogy "jó lenne Istenem, ha most megmutatnád, hogy ez az, Ő az ami/aki kell nekem...ha kimentenél ebből a helyzetből" á-á...ez nem így működik! ...hahó, Sziszi szállj le a földre!...mit akarsz te? Isten nem a szerencse maci, vagy az aranyhal, hogy 3 jót kívánhatsz, és mind beteljesül, de burokban sem élhetsz, ami megvéd téged minden gondtól, szívfájdalomtól"...Annyira keveset tudok Istenről, hogy Ő mennyire sokoldalú és csodálatos...olyan sokszor megragadok egy-egy tulajdonságánál...de hogy is ismertethetné meg magát velem, ha el vagyok telve hiú érzelmeket keresve, az élet gondjainak "hogyan oldjuk meg" kérdéseivel...?!

Elhatalmasodott körülöttem, s bennem a világ...tudattalanul vagy épp kicsit tudatosan?...a lényeg, hogy "nem akarom azt az érzést, mintha távol lennél...", szükségem van Rád Atyám, drága apukám! Ha úgyis a tökéletességre törekszem, nem lehetne, hogy a lelki életemben se érjem be kevesebbel?!

Nem akarok olyasmi után vágyni, ami nem az enyém...
Hittel rá akarok támaszkodni arra, ami az enyém lehetne, de lépnem, tennem kell érte...
Nem a világ álbarátainak kedvessége kell, hanem a te tetszésedre vágyom Uram...
Nem múlandó testemet akarom megőrízni, dédelgetni, hanem örökkévaló lelkemben akarom táplálni a tüzet, hogy az sose aludjon ki, vagy váljon hideggé, érzéketlenné...
Kérlek Uram, taníts meg nem a gyengeségekre nézni, nem a "vesztes" énemre, a csalódottra, az olykor mindenkiből kiábrándultam felfogásúra , hanem arra a GYŐZTESre, aki veled lehet győztes egyedül, akiből te a legcsodálatosabbat tudod kihozni!
Nem akarom vissza szorítani a terved, azáltal, hogy az én terveimet előbbre helyezem.
Ha nehéz is, te velem leszel, betöltöd életem a Te lényeddel...tudom!
Add, hogy a tudat, hogy én milyen kicsi vagyok és tökéletlen, Te pedig milyen nagy és tökéletes, ne rémisszen meg, ne távolítson el, hanem mindinkább vonjon magadhoz közel!
Hadd törjenek fel belőlem azok a tulajdonságok, amiket bennem elrejtettél...hadd lehetnék igazán önmagam!

Tudom Uram, hogy az élet mélységei nem olyan mélyek, hogy te abból ki ne tudnál hozni, és nincs olyan sötétség, ahol Te ne tudnál világosságot gyújtani. Kérlek Uram, hogy bocsáss meg nekem, mert újból és újból hibáztam és hibázok. Nem vagyok tökéletes! Beismerem, hogy meg kell tagadjam önmagam, félre kell tegyem a kívánságaim, és hagynom kell, hogy szabad tered legyen az életemben! Uram, át akarom adni a vezetést! Én ebből megbuktam. Segíts kérlek, hogy egész legyek! Te tölts be testileg, lelkileg, érzelmileg, hogy ne hullámvasút legyen az életem, hanem Te legyél a stabil alap! Nem ígérem, mert már annyiszor ígértem, és nem tartottam be...de kérem az erődet nap mint nap, hogy legyen bennem készség, elszántság, igyekezet és utánad, csakis Utánad való vágyakozás! Ó, hadd tudnám félre tenni mindazt, ami olyan távolivá tesz téged...Gyere közel Uram, a te gyermekednek szüksége van a Te Atyai szerető kezedre, hogy átölelj, hogy megbocsáss, hogy érezzem neked fontos vagyok, így ahogy vagyok!

Érzelmek VS Racionalitás....

Bevallom, azt hittem, hogy a ma esti ifin, ezzel a témával kapcsolatban, arról lesz szó, hogy az embert becsaphatják az érzései, legyen inkább kimértebb, megfontoltabb, racionálisabb, és minden az érzelmek ellen fog szólni.De egész más megközelítést kapott ez a két dolog. Persze nem baj, ha tényleg megfontoltan, nem kapkodva, tudatosan irányítjuk minden tettünket, legyen az bármilyen verbális, vagy nonverbális közvetítés a másik felé. Akár egy szó, köszönés, egy mosoly, vagy épp egy tartalmas/érzelmes beszélgetés. A racionalitás tudatos dolog, az érzelem viszont nagyon nem. Legtöbb esetben nem is tudjuk megfékezni, megszüntetni. Valakit nem szeretni nem lehet csak olyan könnyen, hogy ma eldöntöm, hogy nem szeretem és akkor kész elmúlik. De a gyűlölet se múlik el csettintésre. Olykor nagy harcokba kerülnek. Ilyenkor dőlnek el a dolgok az agyban, szokták mondani.

Vannak emberek, akik mégis az érzelmek kifejezése mellett érvelnek, de vannak legalább ennyien, akik viszont a racionalitás mellett ...Akkor most, hogy döntsük el, hogy adjunk-e hangot az érzelmeinknek, vagy az az ésszerűbb, ha inkább csendben maradunk és várunk?


Nézzük meg mi szól a racionalitás mellett...

A Biblia arról ír a Példabeszédek könyvében, hogy bölcsek legyünk, és legyünk késedelmesek a szólásra(Jakab 1:19-20). A bölcsesség kezdete pedig az Úrnak félelme(Péld. 9,1O). Vagyis, akkor nyisd ki a szádat, ha okosat mondasz. Ha csak rontanád a helyzetet, akkor jobb, ha megtartod magadnak, ami benned van, mert azzal senkinek a javára nem leszel. Se annak, akinek mondanád, illetve rosszabbik esetben magadat is csak bajba sodrod. Ne engedjük meg magunknak azt a "luxust", hogy meggondolatlanul oda bökünk szavakat - "mert mi most aztán megmondjuk a magunkét"-...vagy -"már nem bírom tovább magamban tartani..."-. A szavaknak melyekkel tulajdonképpen érzelmeinket, véleményünket fejezzük ki kitörölhetetlen súlya van, azaz következményei vannak, nem felejtődik el. Sokszor magamon is meglepődök, hogy kinek milyen mondata, hogy bevillan. Jobbik esetben egy-egy önkifejezés során mi is megkönnyebbülünk, és a helyzet megoldódik, vagy még jobb, ha boldog célhoz ér, azaz happy end-del zárul. :) De legyen az hirtelen felindulás, vagy tüzes szerelmi vallomás, próbáljunk meg 1O- ig elszámolni mielőtt nagy eszmefuttatásokat kezdenénk el, és legyünk tekintettel a másik emberre. És az a legbölcsebb, aki imádkozik is mielőtt gondolkodna, mert kevesebb csalódás éri. Gondolkozzunk kicsit hosszabb távra, mint arra, hogy mi lesz a beszélgetés pillanatában, vagy az azt követő percekben. Főleg, ha nem egyszerű dolgokról van szó. Ilyenek például a párkapcsolati kérdések.


Voksoljunk az érzelmek mellett is...
Ha érzelmekről beszélünk, leginkább a szerelem jut eszébe mindenkinek. Pedig egy emberben nagyon sok érzelem gyűlhet fel. De tény, hogy ezek között legintenzívebb és legszebb a szerelem, és annak kifejezése. Hogyan vélekedjünk hát erről?
Mi nők elég érzelmesek tudunk lenni, a racionalitás valljuk be, inkább a férfiak jellemzője, bár ez sem törvényszerű dolog. Minden esetre, mi vagyunk azok, akiknek nehéz leplezni az érzelmeiket. Általában ha haragszunk, ha valami nem tetszik, annak hangot is adunk, kiül az arcunkra, vagy épp tönkretesszük mindenki napját. :P De ez fordítva is igaz, vagyis ha épp jó kedvünk van, ha sikerélményben volt részünk, vagy ha szerelmesek vagyunk, akkor csak úgy virulunk, mindenkivel kedvesek vagyunk, szeretgethetnékünk támad. :D Most feltevődik bennem a kérdés, hogy rossz-e ez? Ha mondjuk ennyire kiszámíthatóak vagyunk az érzelmeinket illetően? ( Vagy egyáltalán kiszámíthatóak vagyunk? Mert ejha, hogy néha úgy tudjuk álcázni is magunkat, hogy semmi se sejthető. :P)
Bizonyos szinten veszélyes a dolog, mert tulajdonképpen másokat beengedünk abba a szférába, ami az intim életünket érintené, azaz megnyílunk, és akárhányszor tesszük ezt, egy kis részt "adunk" magunkból. Másrészt viszont Isten teremtett bennünket -de nemcsak a nőket- érzelmes lényekké. Szükségünk van arra, hogy kifejezzük, mert ettől vagyunk boldogok, és így tudunk másokat is boldoggá tenni. (A harag kifejezése semmilyen körülmény között nem tanácsos. Viszályt, feszültséget szít, az pedig senkinek nem tesz jót. Ha dühöngeni akarunk tegyük ezt meg magunkban, egyedül, és ha lenyugodtunk, akkor beszéljük ki magunkból megfelelő hangnemben a dolgokat az illető személlyel -őszintén!-, akivel a probléma adódott, vagy a társunkkal, legjobb barátunkkal. Ha magunkban tartjuk és magunkban őrlődünk, akkor egy idő után kiborul a bili, az viszont depresszióhoz, kimerültséghez is vezethet, vagy épp azzal veszünk össze folyton, aki nagyon nem érdemli meg.)

A másik dolog, amit ma megtanultam, hogy ne féljünk az érzéseinktől ( elsősorban pozitív érzelmek). Mi nem a félelemnek a lelkét kaptuk! Ha valaki iránt tiszták az érzéseink, vagy ha éppen csak megdicsérni szeretnénk, vagy valamiről határozott véleményünk van, azt ne szégyeljük elmondani, vállaljuk! Legyünk bátrak! Legyünk őszinték, de mindig tapintatosan kifejezőek és érthetők! Találjuk meg a helyes módját, ne aprózzuk el. De merjünk kezdeményezni/visszajelezni, HA kikértük Isten tanácsát ebben a dologban, és KAPTUNK is rá választ. Ne hamarkodjuk el, Isten jobban tudja, mikor érdemes szólni, vagy mikor kell csendben várni. Hiszen ideje van a Nap alatt mindennek, ideje van a szólásnak, és a hallgatásnak is.

Kedves nők!
Legyünk érzelmes lények. Szeretetteljesek. Kifejezők. De ne feledjük el, hogy a mi dolgunk az, hogy várjunk. Türelmesen, csendben, ha kell. Kövessük az engedelmességet, és keressük a békességet. Ne vegyük fel a „nadrágot”, ne fosszuk meg a férfiakat a szerepüktől! Ha vannak papucs férjek, és félénk fiúk, azért mi vagyunk a hibásak, mert az ő dolgukat is mi akarjuk csinálni! Elveszítik az Isten szerinti vezető, döntéshozó, és felelősségteljes tulajdonságaikat.

Kedves férfiak!
Ti, akik jobban tudtok előre látni, racionálisan gondolkodni, hideg fejjel gondolkodni, őrízzétek meg ezt a tulajdonságaitokat! Legyetek vezetők! Járjatok elől a hitben, és minden lépésnél legyetek megfontoltak, de az érzelmeiteket is merjétek a felszínre hozni. 

Igazi érték :) (Nemcsak nőknek...)

Mindig is foglalkoztatott a téma, hogyan válhatok olyan "derék asszonnyá", amiről a Biblia is ír. Ki ne szeretne az lenni? :) Minden lány törekszik arra, hogy különleges és szép legyen, de úgy jó, ha nem csak kívül, de belül is. Elsősorban magunknak, Istennek, és majd a jövendőbelinknek is...
Legtöbbször mindent elkövetünk azért, hogy ép testben ép legyen a lelkünk is, mert így érezzük jól magunkat. Megvesszük a legújabb, legtrendibb színekben pompázó ruhadarabokat, járunk kozmetikushoz, manikűröshöz, fodrászhoz, kondizunk, koplalunk stb. ...tucat pénzt fordítunk erre a projektre (már ha van:p) ...mindezt azért, hogy ráleljünk arra a képre, ami szeretnénk, ha visszamosolyogna ránk, ha tükörbe nézünk.

Sokszor nagyon téves úton járunk ezen a területen. Azért bátorkodok erről írni, mert nekem is egyik gyenge pontom. Kérdés az, hogy mi okból teszik ezt a nők? Miért hozunk ennyi áldozatot? Miért helyezzük előbbre ezt, mint más dolgokat? És a férfiak miért kezelnek úgy bennünket (talán emiatt is), mint akiket nem lehet ki-/megismerni?

A válasz elég összetett, nem mondom, hogy olyan egyszerű megfogalmazni, hát még megérteni...De ne adjuk fel már az elején :)
Sok minden motiválhat változásra egy nőt, és mint vallom is, a motiváció, ha elég erős, akkor csodákra képes. Minden esetre olyan reményt táplál, akkora hitet ad, hogy egyszerűen a nő erősebb, és szilárdabb lesz, mint valaha, mindennél biztosabb abba, hogy amit kitűzött maga elé célul, azt el is éri.
Szóval okok...
-önbizalom hiány, kisebbrendűség érzés...Főleg amiatt alakul ki, ha soha semmilyen, vagy legalábbis nagyon kevés pozitív visszajelzést kapunk. Rengeteg nőnek ezért vannak gátlásai. Nem érzi magát szépnek, hiszen soha senki nem mondja neki. Ezért lesz magába zárkózott, csendes, nem barátkozik, kerüli a nyilvánosságot, és mindent eltakar, amilye csak van :P Így megfosztja magát, és másokat is attól, hogy megismerjék, hogy kijöjjön belőle az a csodaszép nő, aki benne van. Ezért kerül órákba a ruha vásárlás, öltözködés, mert bármit vesz fel nem jó, így a tökéleteset kicsit tovább kell keresni. Hányszor jártam én is így...a szekrényből minden kikerült, de a végén még sem indultam el oda, ahová akartam, vagy legalábbis nem a legjobb hangulatban.

Kedves önbizalom hiányban szenvedő nők! Úgy adok most tanácsot, mint aki egy cipőben jár veletek. Ne csináljuk ezt magunkkal! Így csak kínlódás minden nap, minden közösségben való megjelenés, felszólalás stb. És nem csak nekünk, a körülöttünk élőknek is, akiknek folyton istápolni kell minket. Tegyünk azért, hogy ez megváltozzon, mert megváltozhat és hej,de jól tud esni, ha látjuk az eredményességet :) Szép lassan el kell kezdeni ott, ahol a legkényesebb, a leggátlásosabbak vagyunk. A gyengeségeink így tudnak erősségekké válni. Őrizzük meg a mosolyt az arcunkon, soha ne felejtsünk el mosolyogni :) Egy kedves arc mindig magabiztosságot kölcsönöz és megszépít :) Írjuk fel azokat a dolgokat, amikért hálásak vagyunk, legyen az testi vagy lelki tulajdonságunk, és most senki ne mondja, hogy neki nincs olyan...mert olyan nincs! Írjuk fel azokat is, amiket akadályoknak vélünk abban, hogy az áhított cél megvalósuljon, és kerüljük azokat! Ne holnaptól kezdjük el, hanem mától, a holnapból sose lesz semmi! Ha ma nem gondolod úgy, akkor holnap se fogod.
Gondolom nincs olyan nő a világon, aki ne olvasott volna el tucatnyi fogyókúráról szóló cikket. Ezekkel azért vigyázni kell! Ne sodorjuk magunkat veszélybe, és ne essünk túlzásokba. Legyünk mértékletesek, az Ige is ezt mondja. Ápoljuk a Szent Lélek templomát. Csináljuk azt, amit szeretünk. Ússzunk, fussunk, sétáljunk, táncoljunk, vagy épp járjunk el tornázni...leljük ebbe örömünket.:)Ne legyünk gyengék, álljunk ellen a kísértésnek! És ne mardosson az önvád, ha "bűnbe" estünk. Ne üljünk állandóan otthon! Mozduljunk ki, amikor csak lehet. Szeressük a szabadtéri programokat, ahol együtt a család és a barátok. Legyünk közösség ápolók. Attól, hogy elbújunk a világ elől nem lesz jobb, sőt, csak rosszabb. Vigyázzunk arra, hogy ne váljunk nevetség tárgyává. Nem biztos, hogy ami a szomszédnak jól áll, az nekem is. Legyen helyes önképünk, ne áltassuk magunkat. Minden ízlésre, méretre, mindenféle színben találunk magunkhoz valót, ha keresünk. Ha úgy gondoljuk, hogy egyedül ez nem megy, akkor egy olyan baráttal, barátnővel menjünk el vásárolni, akinek lehetőleg van ízlése és nagyon őszinte!

Talán ennyit a külsőségekről, hiszen ezekről szól minden. A divat diktátorok, a fitness edzők ebből gazdagodnak meg...De ne felejtsük el, hogy a nő értékét sokkal inkább a lelki szépsége, a kisugárzása, a hite, a viselkedése, a kedvessége adja, ez teszi bájossá, kiegyensúlyozottá.

Ezekre is legalább annyit kell fordítani, így lesz egyenlő a mérleg. De ha a lélek felé billen el inkább, az sosem jelent problémát! :)

Ne legyen bálványunk a külsőnk. Ne engedjük meg, hogy az Ördög ezzel túlságosan leterheljen minket, és semmi időnk ne maradjon Istenre, családra, barátokra. Ennek ellenére a világ nem fog megállni, míg megvárja, hogy mi készen legyünk. Együtt kell ezt csinálni minden más feladatunkkal együtt, kezdve a házimunkától, a munkahelyi teendőkkel, az iskolában, az egyetemen, bárhol. Ne feledjük el, hogy a zúgolódás, az elégedetlenség bűn, és legalább annyira, mint a mértéktelenség!

Készítsük magunkat lelkiekben is, hogy nőkhöz méltóan a szeretetben, a kedvességben, a figyelmességben, az önfeláldozásban elől járjunk!

Ádámnak szüksége volt egy Évára, nem volt neki jó egyedül. Segítőtársra van szüksége ma is minden Ádámnak, és Évának. És egy nőnek elég sok terhet kell cipelni anélkül is, mint sem, hogy megakadjon a külsőségekben, saját magán. Ezzel kicsit sem lebecsülve a férfiak dolgát, szerepét, hiszen mi tagadás, mi se boldogulunk nélkülük. :)

Törekedjünk arra, hogy a maximálisat nyújtsuk, amennyi tőlünk csak telik, legyünk házasok, vagy épp házasság előtt állók. Mert nincs is jobb egy odaadó nőnél:) Gondolom, ezzel a férfiak is egyetértenek. :) Így kérlek titeket, legyetek olyan kedvesek, és ne bántsatok minket emiatt. (Akinek nem inge, az most örüljön :) ). Legfőképpen nektek akarunk kedveskedni, szépülni. Ennek tudatában értékeljétek minden apró lépésünket, és fejezzétek is ki, ha változásokat láttok ezen a területen. Nekünk ez nagyon fontos. Mert boldog az a férfi, aki szereti az ő feleségét, mert önmagát szereti.:) És ez vonatkozik a lánytestvérekre és édesanyára is. Mindenképp jól jártok :)

Kedves nők, lányok! Szépüljünk! :) Kezdve attól, hogy megszokjuk a tudatot, hogy mi a király leányainak hívatunk, tudatosítva azt, hogy minden amit Ő alkotott, az kifogástalan és jó, Ő nem ejt hibát, szóval ne is csorbítsuk el a művét. Jöjjenek elő a szív elrejtett kincsei, "hódítsunk" ezzel. :)

Igyekezzünk arra, hogy tőle kérjünk ebben is tanácsot, és kérjünk bocsánatot, ha szomorúságot okoztunk ezzel az elégedetlenkedéssel a mi Atyánknak, és ne felejtsünk el Neki is szépülni. Ahová Ő nem menne, amit Ő nem tenne, azt ne kövessük. Hadd gyönyörködjön bennünk, teremtményeiben!Hiszen Ő olyan értékesnek, olyan szépnek teremtett minket!
Próbáljunk meg az Ő szemüvegén keresztül nézni magunkra! Az övé sokkal tisztább!

Alkotni kell...

Nagyot. Maradandót...
Az ész nem szabhat határokat,
s az ember magasra tör,
az égig fel...
pedig ami kell,
arra nem így lel.

Csak egy karnyújtásnyira van az egész...
S te mégsem éred el?!

A szív egyszerűségében,
A szem tisztaságában,
A fej meghajtásában,
A roskadozó térdekben,
Az irgalmas kezekben,
A figyelő fülekben,
Az ártatlan gyermeki lélekben...
...Ott van az Isten!

A nagyságot így éred el,
Ha Ő az, aki magához felemel.
Alkotni csak így tudsz maradandót,
Ha te Hozzá leszel közel.

Lehet egy tol vonás,
vagy csak egy kedves szó...
Egy megfestett vászon,
vagy zongoraszó...
Szólhat a dal, pendülhet a húr,
Éghet a szív csillapíthatatlanul.

...Csak hagyd...
...hagyd, hogy megszólaljon benned a mű,
mit Alkotód kedvesen füledbe suttogott.
Hogy mit megmutatsz,
ne legyen keserű.
Nyomod legyen édes, ékes
...igazi remekmű.

:)

Kapcsolat klinika...

...Ahogy sétálgatok a városban, vagy épp ügyes-bajos dolgaimat intézem, rohanó embereket látok, akik egyik célállomásból a másikba rohannak...buszról leszállnak, aztán fel a másikra...mindeközben legtöbbször maguk elé bámulnak, véletlenül se mosolyognának...Még a külvilágot is elzárják két füldugasszal, nehogy valamit is észleljenek abból, ami körülöttük folyik...

Szóval, kapcsolatok...
Nehéz dió. Legalábbis úgy vélem a legtöbb embernek az. Az tény viszont, hogy tagadhatatlanul szükségünk van rájuk. Így vagy úgy, amikor vége a rohanásnak, jó lenne, ha valaki ott lenne, hogy meghallgasson, hogy támogasson...vagy, csak legyen ott, hogy ne érezzük magunkat olyan egyedül. Isten is látta, az embernek nem jó egyedül...akkor meg miért zárkózunk el a kapcsolatoktól. Valamitől félünk? ...Talán önmagunktól, hogy mások bele látnak abba, hogy kik is vagyunk valójában? Vagy éppen úgy gondoljuk van elég bajunk, minek még a másét is a nyakunkba venni...Hát igen, sokat nem követel egy kapcsolat, de amit megkövetel, az nagyon fontos. Talán három szó: őszinteség, irgalmasság, odafigyelés...de még sorolhatnám. Nem könnyű kezdeményezni sem, de ahhoz is elég sok önzetlenség, tiszta szeretet kell, hogy ami megvan azt becsüljük és tartsuk fenn...

Nem vagyok kapcsolat szakértő. Nem tanultam pszichológiát...Azt sem mondanám, hogy minden egyes kapcsolatom teljesen rendben van és nincs rajta mit változtatni.Nem akarok kioktatni semmit.Épp ellenkezőleg, kapcsolatokat építek...és ez a bejegyzés nekem is épp olyan "feddés", tanulság, amit szeretnék az életemben én magam is alkalmazni...

A pénteki leánykörön kölcsön kaptam egy könyvet, melynek címe "Kapcsolat klinikák". Nem vagyok az a könyvmoly típus, inkább a gyakorlatias dolgokat szeretem, kerek-perec mit kell csinálni, és megcsinálom...de, ezt a könyvet 2 bő délután sikerült kiolvasnom, és úgy vélem tanulságomra.
Szeretném elmondani nektek mi az, amit úgy gondolom másnak is hasznos tudni, és nem utolsó sorban építeni szeretnék. Ez a blog, egy nagy építkezés...és főleg fal lebontás, részemről...

Nehéz megnyílni...-lehetséges, hogy ez a fő oka annak, hogy annyian kapcsolatok nélkül, vagy épp azokban szenvednek/szenvedek. De miért? Vagy azért, mert nem vagyunk tisztában önmagunkkal sem, vagy túl bizalmatlanok vagyunk, nem a megfelelő személlyel van kapcsolatunk? Nem csoda, a világ azt tanítja, ne bízz meg senkiben. Légy a saját magad Ura, érd el, amit akarsz, annak az árán is, ha ehhez máson keresztül kell gázolni...Hát hol élünk mi?!

Hogyan kezdjem...-"miért pont én? Jöjjön oda ő, ha akar valamit...én egy lépést sem teszek!" Megalázkodni, kezdeményezni, érdeklődni. Bizony ezek nélkül nem nagyon megy. És főleg, hogy ezt csak akkor tedd, ha valóban érdekel az, akihez épp oda mész. Önös érdekből, hátsó szándékkal, csak azért, hogy valaki a rászorultságodat hallgassa, ne tedd!...Legyenek tiszta őszinte barátságaid! Törődj a körülötted élőkkel, ...és akkor te is ugyan ezt kapod. :)
Tanuld meg, tanuljuk meg meghallgatni egymást, nem csak elhallgatni, s a következő percben, már azt sem tudod, hogy mit mondott, miközben ő lehet, hogy teljesen megnyílik neked. Ez tiszteletlenség, érzéketlenség! És én is hányszor rajta kapom magam azon, hogy teljesen máshol jár az eszem, miközben "beszélgetek", és csak bólogatok, helyeslek, de semmi komolyabb visszajelzés...Vajon én örülnék neki, ha ilyen "ál" barátnak mesélném el, hogy épp mi van bennem...? Hát, bizonyára nem.

Hogyan tartsam fenn, hogyan építsem a kapcsolataimat...
- ehhez mindenképp ráfordításra van szükség, és teljes odaadásra...ha kell éjszaka felkelni, ha a barátod hív, mert te vagy az egyetlen, akivel meg akar osztani valamit...azért ez megtiszteltetés, nem? :) Idő...-a másik dolog, amiből nekünk is olyan kevés van...Igyekezzünk arra, hogy minőségi időt töltsünk egymással...nem csak elhülyülünk egy estét, aztán kész...két hétig letudtuk egymást...Beszélgetés...-sok beszélgetés, ...vagy aki nem szeret sokat, az legalább tartalmasat :)

Úgy kell ez nekünk, mint egy falat kenyér...csak nem vesszük észre, hogy olyan keveset teszünk egymásért. Ne legyünk önzőek. Főleg Istennel ne! És ez most hihetetlenül nagy feddés nekem...Ne sajnáljuk azt az időt, amit Istenre szánunk! Ez minden kapcsolatunk fontos alappillére.Hogyan állunk Istennel? Ő legyen ott mikor nekem szükségem van rá, hisz neki ez a dolga. De én? Én ott vagyok-e reggelenként, hogy beszélgessek vele, hogy erőt kérjek, hogy dicsérjem...Neki is szüksége van arra, hogy mi ott legyünk. Hogy mi is akarjuk a vele való kapcsolatot.

Ha hagyjuk, hogy Ő vezessen, akkor nem lesznek üres kapcsolataink, akkor meg fogjuk látni az embereket, akik alig várják, hogy megszólítsuk őket, hogy valaki törődjön velük...És ugyan úgy, Isten olyan csodálatos módon küldi hozzánk a barátokat, hogy az elképesztő...:) Én tanúja vagyok ennek. Soha nem volt ennyi barátom...igaz barátom. És őket mind ajándékba kaptam. Vigyázni akarok rájuk. Isten küldte őket, amikor egyedül nekivágtam egy nagy útnak...!

Uram, add kérlek, hogy törődő, odaadó, irgalmas, meghallgató, kedves barát legyek, aki nem azért jópofizik, hogy ne maradjon egyedül, hanem akit tényleg érdekel, hogy mi van a másikban, a másik emberrel...Szeretnék ilyen mély és őszinte kapcsolatokat még Uram, hogy bemutassalak Téged nekik, és ők Téged nekem! Ámen!

Mondd, miért...?

Mondd,mit takar a szív?
Mondd, miért e büszke fátyol?
Miért vársz még, hogy ha hív, mondd miért?
Úgy sem csak nevetni bírsz, akkor más előtt miért játszod?
Miért titkolod, ha sírsz...? Mondd, miért?

Talán lépre csal még téged is, ez az egyszemélyes színház...
Hogy ha hazudsz még a szívnek is, akkor mondd, mit vársz?

Mondd, miért a könnyebb út?
Miért jobb, ha másnak látszol?
A végén miért a szomorút, mondd, miért?

Mondd, miért a feketét?
Miért azt, mit más tanácsol?

Miért nem volt még elég? Mondd, miért?

Talán nem lesz többé alkalom, hogy mindent helyrehozzál...De a döntést mégis rád hagyom, hogy megváltozzál...!

Mondd, mit takar a szív? Mondd, miért e büszke fátyol?

Miért vársz még, hogy ha hív? Mondd...MIÉRT?