Valóság VS. Hiábavalóság

Legutóbb múlt év novemberében jelentkeztem. Eddigi megnyilvánulásaim azt igazolták, hogy mindig is korán érő voltam, mégis majdnem egy éve őrlődöm, hanyagolom az írást. Pedig hányszor nekiültem, hogy most újra írok. De akkor mintha minden jó gondolatot elfelejtettem volna. Tudjátok, senkit nem szeretnék untatni, ezért jól meg akartam fontolni, mikor kezdem el újra. Mindig kell valami nagyszabású, életet megváltoztató, szívet összetörő nagy megfordulás, újra elindulás. Megtörtént. Duzzogó gyerek. Ez volt a tékozló fiú testvére. Otthon volt, látszólag a helyén. Apja közelében, és munkában. Nem ment el a háztól, hogy kiélje magát, de belül tombolt, sok minden nem tetszett neki, mégis egy állapotban maradt. Ez a fiú azt hitte magáról, hogy ő jó, mindenért megszolgált, amit atyjától kapott, s amint irigység támadt a szívében a testvére haza találása és az apja hazaváró szeretetének találkozásakor azonnal kérdőre vonta atyját. . Keresztyén családban felnőtt, gyülekezetbe járó fiatalok, hányan duzzogunk otthon az atya mellet? Te és én hányszor vontuk már kérdőre Istent? Amikor azt hittük, most mindent megtettünk, szolgálunk, gyülekezetbe járunk, ima csoportot vezetünk, dicsőítésben részt veszünk, segítünk, akinek tudunk. Vajon nem várjuk-e szívünk mélyén azokat az áldásokat mindezért cserébe, amelyek tulajdonképpen a vágyaink beteljesülésében testesülnek meg? Mi van, ha úgy járunk, mint a tékozló fiú bátyja? Nem azt kapjuk, amire várunk, amit úgy érzünk, hogy megérdemelnénk. Kegyesség látszata. Ha tudod mit jelent ez, kérlek állj le vele! Sehova nem vezet sehová, önmagadat csapod be vele. Végül is kinek akarsz te megfelelni? Lehet kényelmes otthon ülni, és szereted az atyai ház melegét, de akkor viselkedj fiú-gyermek módra. Ha nem tudod mit jelent a "kegyesség látszata", csak arra kérlek soha ne hagyd, hogy olyan kép és életforma legyen jellemző rád és az életedre, aki nem te vagy, amit mások akarnak, hogy mutass, vagy cselekedj, vagy amit csak azért tennél, mert családi szokás/hagyomány, életvitel, elvárt magatartás, vallás/ baptizmus, vagy mert pusztán csak jólesik. "Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; vajha hideg volnál, vagy hév. Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból." (Jel 3, 15). Isten undorodik a képmutatástól. Ismerned kell, a saját Atyád/Apád! Ha szerencsés vagy még ismered, vagy együtt is élsz a szüleiddel. Tudod mivel okozol nekik örömet, vagy épp fájdalmat. Kérlek, ne bántsd Őt többet! Melyik a jobb gyermek? Aki elmegy, mert menekül a szüleitől, de visszatér, mert ráébred, hogy hiányzik neki, vagy az, aki otthon van, de mindenki háta mögött éli az ő kis duzzogó életét, és nem értékeli igazán az apja szeretetét. Egyezzünk meg abban, hogy egyik sem az igazi. Egyedül az apa az, akinek a szeretete mindkét gyerek irányában ugyanaz. Egyik mindennap élvezheti a jót, amit kap, a másiknak a megfordulása idején van inkább szüksége arra, hogy érezze az apa jóságát. De az apa mindkettő számára ugyan úgy elérhető. Értékeljük azt a jót, amit az Atyai házban élvezhetünk. Legyünk bármelyik kategóriában, az Atya jósága ugyanaz. Itt egyedül csak mi duzzogunk vagy úgy, hogy mi megyünk ki a világba, vagy a világot hozzuk "haza", talán egészen be az atyai házba. Az ember mindig mozgásban van. Istenhez viszonyítva vagy közeledik, vagy épp távolodik, de álló vizek is lehetünk. Ha nem vagy elég éhes, és szomjas az Isten igéjére, az imaéleted romokban, vagy talán már nincs is, akkor te igenis távolodsz Istentől. Lehet nem léptél ki az ajtón kívülre, de lélekben már rég ott vagy. Néha jól lakunk mással, talán meg is csömörlünk. De amint rendbe jön a "gyomrunk" ugyanazzal a szeméttel pakoljuk tele, ami egyszer már megrontotta. Nehezen tanuljuk meg, mi a jó nekünk. Hadd beszéljek kicsit magamról, a saját helyzetemről... Mindaz, amit fent megírtam, az az üzenet, ami egyenesen nekem szegeződött, belém hasított ezen a hétvégén, a nagyváradi országos konferencián. Titokban a szívemben úgy szerettem volna, ha valami ezen a hétvégén rólam szól, nekem szól. Tudom, önzőnek hangozhat, de most nem akartam mindig másra hárítani az üzenet meghallásának felelősségét, én akartam kapni. És íme, itt a tékozló fiú testvérének duzzogó magatartása, a távolodás, és az, hogy a hullámvölgyes hívő élet egy menekülő életforma, méghozzá azoké, akik azt hitték, hogy egyszer évekkel ezelőtt megismerték Istent, de közben a Pokolt ismerték meg, és tudták oda nem akarnak kerülni. Nem akarom kétségbe vonni, hogy 1999-ben, 9 évesen Isten engem először megszólított, majd 13 évesen bátorságot és hitet adott ahhoz, hogy megtegyem azt a felelősségteljes döntést, hogy bekeresztelkedem. Azt sem vonom kétségbe, hogy neki volt hatalma általam tenni dolgokat, hogy használta az életemet, hogy a célja megvalósuljon. Gyermekkoromban azt imádkoztam: "Uram, te tudod, hogy én a Mennyországba akarok jutni, kérlek, segíts, hogy így legyen!", de nem voltam tisztába azzal, amit ezért meg kell tennem. Talán most sem vagyok. Ma délután beszélgettem egy idősebb testvérrel, és azokról az időkről beszélt nekem, amit ő már nem, de én és az ő gyermekei/unokái, vagy épp az enyémek is megélhetnek. Ezen a hétvégén, ahogy a városban sétáltunk,ugyan ezzel kapcsolatban, azaz a világ végéről hallottam beszélni néhány embert. Azt hiszik, vége lesz és de jó lesz. Nem lesz többé munka, vagy gürizés a mindennapiért, vagy épp csalódás, bukás. Végül is ez egy nagy megkönnyebbülés lesz. Hát nem lesz az. Én és te, hogyan készülünk fel ezekre az időkre? Ami nem mellesleg, szemmel láthatóan egyre közeledik. Ha azt mondják, hogy tagadd meg Istent, és élsz, akkor megtagadod/megtagadom? El fog jönni ez az idő is. A valódi hitpróba ideje. Úgy hogy egyszer s mindenkorra, meg kell értenem nekem is, és remélem ti is megértitek, hogy vége kell legyen az otthon duzzogásnak! A csendes hívő életnek. Meg ne csaljon a Sátán azzal, hogy látszat hívő életet élünk, vagy épp annyira lázadunk, hogy olyan messze kerülünk tőle, ahonnan már nincs is vissza út. Az utóbbi 3 évben folyamatosan olyan emberekkel találkozom, és lakom együtt, akik előtt a hívő életem vizsgázik, nap mint nap. Nem egyszerű. Ez az a terep, amire egy élet sem elég felkészülni. A sekély hit, nem igazi hit- pedig hányszor van úgy, hogy csak körül írom a dolgokat, nehogy elmeneküljön valaki, ha rögtön rázúdítom magamat, a hitemet, Istent. De rájöttem, és míg élek mindig tanulok, hogy az óvatoskodásnak a hívő életben nincs helye. Vagy kinyitom a szám, és úgy élem az életem, amint mondom, vagy néma leszek, és vasárnapi hitem lesz, ami nekem csak egy kellemes hétvégi program lesz, de sajnos akkor az imaház padjából egyenesen a pokolba megyek. Kemény szavak. El se hiszem, hogy egyúttal ezzel magam felett mondom ki az ítéletet. Van egy mondás, miszerint „Lakva ismerszik meg az ember”, nos, ha ez így van, én összeköltöznék Istennel, hogy megismerjem őt még jobban, még így közel 10 évnyi együtt járás után is. Csak annyit mondhatok, hogy eddig nagyon tetszik nekem, azt hiszem nincs is nála hűségesebb, őszintébb, vagy szeretőbb. Kacsingattam más felé is, de a szívem csak Hozzá húz. Olyan elragadó.Mindig felvidít, és azt mondja, ha baj van :"Nyugi! Én itt vagyok!" Ő az erősebb, és felnézek rá, tisztelem Őt. Ha elfelejtek beszélgetni Vele, lassan kezdem elfelejteni, hogy milyen is a hangja, pedig ő mindig olyan szelíden szól. Hiányzik. Tudom, hogy ez az "Igen" örökre szólt. :)